Egyik este csak úgy szó nélkül leléptem meló után bulizni Bécsbe. Amikor hajnalban visszaértem, meglepődve tapasztaltam hogy a panzió ajtaját éjszakára bezárták. Kulcsom nem volt, így nem tudtam felmenni a személyzeti szobámba, pedig 1 óra múlva kezdődött a munka.
2011 augusztusában kezdtem el dolgozni életem első igazi munkahelyén Alsó-Ausztria egyik természetvédelmi övezetében. Eredetileg anyukám ment ki ide szobalánynak munkaközvetítő cégen keresztül, de amikor elmondta hogy van egy frissen végzett pincér fia, szóltak hogy azonnal kezdhetek én is. Így lettünk munkatársak muterral.
Saját kocsi híján apukám vitt el minket a családi kis szuzóval a 900 méter magasan található szinte önellátó panzióba. Kaja meg a szállás biztosítva volt. Pénzt költeni sem tudtunk, ugyanis a hegy tetején egy csodaszép kilátón és a végtelen fenyőerdőn kívül nem volt az ég világon semmi . A legközelebbi kisboltról is csak legendákat hallottunk, még busz sem járt arra.
Minden reggel frissen fejt zsíros, langyos tehén tejet ittunk, a kávéba is ez került. Elsőre gusztustalannak tűnhet de én imádtam. A rántott hús helyben nevelt disznóból, borjúból készült. Egy koszovói háborút megjárt szerb öreg foglalkozott az állatokkal. Etette, fejte, és ha arról volt szó fel is dolgozta őket. A pincérkedés mellett néha kivettem a részem a ház körüli teendőkből: virágot ültettem, traktort vezettem, lefestettem a karámot meg a kerítést is.
Márciustól novemberig tartott a szezon: főleg kirándulók, túrázók, hegymászók és persze a siklóernyős törzsvendégek jöttek rendszeresen, mivel tandem-repülőiskola is található az épületben. Rettenetes osztrák tájszólással beszélt mindenki, zöldfülű pincérsegédként kezdetben igen sok nehézségben, kínos helyzetben és félreértésben volt részem. A nyelvi hiányosságaimat mindenkor kedvességgel próbáltam kompenzálni. Ez meglehetősen jól működött, szorgalmasan gyűjtögettem a borravalót. Végül persze mindenkivel összehaverkodtam: egyszer a helyi laza postástól, aki a leveleket hozta még egy kis saját termesztésű spanyolt is kaptam.
A szobákat többnyire cseh melósoknak adták ki akik reggel elmentek építkezni és csak estére tértek vissza, így egész nap volt idő a szobák rendbetételére. Sokat reppelgettem velük, meló után ment a sör meg a pipa. Jó arcok voltak, a nyelvükön is megtanultam ezt azt.
Végül a siklóernyőzést is kipróbálhattam, az öreg láncdohányos oktató mester régen valami távolsági rekordot döntött sárkányrepülővel, egy keveset beszélt magyarul is. Valamelyik reggel elmentem vele és a tanulókkal, majd többszöri próbálkozás után kétszer is sikerült a levegőbe emelkednem 10-15 másodpercre a lankás, többnyire sík területen. Egyáltalán nem könnyű feladat, külön tanfolyamot kell elvégezni ahhoz, hogy az ember egyedül rugaszkodjon el a magas szikla tetejéről.
A szezon munka jellegéből adódóan szabadnapom sosem volt, cserébe a téli hónapokat Magyarországon töltöttem a haverokkal. Kivétel nélkül minden reggel lementem 7:00-ra, összesöpörtem a teraszt, letörölgettem az asztalokat és az étlapokat, majd az evőeszközöket csavargattam szalvétába. 9 körül reggeliztem, ezután felmentem a szobámba aludni még egy órát, aztán a déli pörgésre mentem vissza az étterembe. Legkésőbb este 8-9 körül mindig végeztem. Kezdetben csak tányérokat hordtam, később már rendeléseket is felvettem. Elkezdtem megtanulni hogyan is kell viselkedni a vendégekkel, tulajdonképpen a mai napig ebből élek. Sok sok hónapom telt ilyen napirenddel, összesen kb 2 évet toltam itt le javarészt muterral. Neki is hatalmas elismerés, hiszen délelőttönként a szobákat takarította, délután pedig a konyhán segített. Sokat jelentett számomra hogy velem volt. Igazából az állást is neki köszönhettem.
Tisztán emlékszem hogy mindössze 5 forint volt a tépőzáras pénztárcámban amikor elkezdtem dolgozni, az OTP junior számlámon pedig mínusz 3000. Mivel hetente kaptam a fizut, így viszonylag hamar összegyűjtöttem a lóvét életem első verdájára. 21 évesen egy fekete Volkswagen passat limuzinra váltottam a készpénzt, ami a 150 lóerős 1.8 turbó benzin motorral kifejezetten menőnek számított akkoriban. Onnantól kezdve már egyedül jártam ki és a környéket is egyre inkább felfedeztem. Néha átugrottam gádzsihoz Sopronba. Bécsújhelyen összebarátkoztam laza magyar reppes arcokkal, de még partyzni is elmentem Bécsbe, ahol a dunaújvárosi spanokkal találkoztam. Prodigy of Mobb Deep-en voltunk. (RIP)
Aznap este csak úgy szó nélkül leléptem meló után bulizni Bécsbe. Amikor hajnalban visszaértem, meglepődve tapasztaltam hogy a panzió ajtaját éjszakára bezárták. Kulcsom nem volt, így nem tudtam felmenni a személyzeti szobámba, pedig 1 óra múlva kezdődött a munka.
Akkor muter már nem dolgozott ott. Nem akartam felébreszteni a főnökéket és az alvó vendégeket, így támadt egy ötletem: hátul a kupac gané fölött résnyire nyitva volt az ólajtó hogy a jószágok kapjanak egy kis friss levegőt. Felmásztam a bűzölgő dombocskán, átpréseltem magam a nyíláson, mire a létező összes disznó és marha egyszerre hangos röfögésbe és múúzásba kezdett. Kapóra jött a szerb öregtől eltanult trükk, miszerint ilyenkor nagy hangerővel brekegni kell a száddal és egy csapásra elhallgatnak. Így is lett, szerencsémre senki sem kelt fel a hatalmas lármára.
Felkommandóztam a szobámba, a kutyának sem tűnt fel a kis kalandom. Letusoltam, és 0 alvással 7:00-kor mint rendesen, megkezdtem a következő munkanapomat a Bécsi Alpokban.
Még egy kis spanyolt is hoztam a koncertről.
Legutóbbi hozzászólások